Cookie-k

Reális énképpel könnyebb a bűnmegelőzés?

Kategória: Innovációk

Az önbecsülés, az önismeret és a reális énkép kialakításában is segít az a bűnmegelőzési pilot program, amely a Budenz József Általános Iskola negyedikes és hatodikos diákjai számára indult. Ennek keretében játékos formában sajátíthatják el a személyes vagy az internetes zaklatás megelőzésének módszereit, s egyben ismerhetik meg saját tetteik következményeit – mondták el a Rádió Orientnek Rádonyi Dénesné közoktatási szakértő és Szentkúti Judit tanár.

Az eredeti cikk és az interjú itt olvasható és hallgatható >>>>>

Bűnmegelőzési pilot program indult a II. kerületi Budenz József Általános Iskolában, amelynek célja a negyedikes és a hatodikos korosztály felvilágosítása, amelynek során elméleti és gyakorlati útmutatót is kaptak azzal kapcsolatban, hogyan lehet fellépni a személyes és az internetes zaklatással szemben. Mint azt az iskola munkatársai elmondták, a két korosztályra különösen oda kell figyelni, hiszen a negyedikesek azok, akik elkezdenek egyedül járni az iskolába, ami nagy lelki problémát okozhat, sokszor bár nem beszélnek róla, félelemmel tölti el őket az új helyzet. „A felső tagozat egyik legnehezebb osztálya pedig a hatodik, akik nincsenek tisztában saját tetteik következményeivel, nem tudják, mit engedhetnek meg maguknak osztálytársaikkal szemben akár személyesen, akár az interneten” – véli Szentkúti Judit. Kiemelte: a szakemberektől mindezekre példákkal illusztrálva választ kapnak.

A programok első részében mindig a II. kerületi Rendőrkapitányság szakemberei tartottak előadást, míg a másik felében a korábban ismertetett témákat beszélték át egy osztályfőnöki óra keretében. A tapasztalatokról szólva elmondták, szinte bármilyen témával kapcsolatban volt valamennyi gyereknek valamilyen tapasztalat. Ezek közül a leggyakoribb a lakásbetörés, amiről szívesen is beszélnek, ellentétben a kábítószer-használattal, amely témával kapcsolatban már jóval zárkózottabbak, pedig a tanárok szerint erről nagyon is beszélni kell, hiszen ma már egyre korábban érnek a fiatalok.

A tanév alatti programon túl bűnmegelőzési témában egy nyári táboron is részt vehettek az iskola tanulói, ahol sportos és szabadidő foglalkozások mellett tűzszerészekkel ismerkedhettek meg, elsajátíthatták a biztonságos kerékpáros közlekedést és játékos formában egyéb hasznos ismeretekre tehettek szert – mondták. Hozzátették: a gyerekek mellett a program keretében a szülők számára is tartottak külön beszélgetéseket ugyanazokról a témákról.

A projekt továbbfejlesztésének kulcsa a tapasztalatok leírása és megbeszélése – vélik a tanárok, hozzátéve, hogy mindez kulcsfontosságú ahhoz, hogy a program keretében feldolgozott témák mindig aktuálisak maradjanak és így fejlődni tudjanak. Felhívták rá a figyelmet, hogy a gyerekek számos fogalmat nem vagy rosszul ismernek, márpedig ezek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy reális énképük alakuljon ki. A pilot időszak lezárása után ősszel, megújult formában, tovább folytatódik a bűnmegelőzési program az iskola falain belül és kívül egyaránt.

A Rádió Orient műsorában elhangzott beszélgetés itt hallható >>>>>
Belügyminisztérium Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság
2015. augusztus 11. 14:00

radonyi denesne szentkuti judit

Téma: Bűnmegelőzés az iskolapadban
Vendégek: Rádonyi Dénesné közoktatási szakértő és Szentkúti Judit tanár, Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
A műsort vezeti: dr. Baracsi Katalin