Cookie-k

Kerületi versenyek

2. kerületi német szépkiejtési verseny

A 2. kerületi német szépkiejtési versenyen


1. helyezést ért el Varga Vázsony 2.a

2. helyezést ért el Groniewsky Hanah 1.b

 

Tanáruk : Borbély Ildikó

Gratulálunk!

Címvédés a 2. kerületi jeges sportnapon

Általános iskolás csapatunk ellentmondást nem tűrve védte meg címét a 2. kerületi jeges vetélkedőn.

A Marczibányi téri jégpályán  négy iskola vett részt az eseményen, a Budenz csapatában a 17 főből 10-en voltak tagjai a tavalyi
győztes alakulatnak, és a most újonnan beállt  gyerekekkel együtt ismét nagyon erős összeállításban léptünk a jégre.

Gyorsasági és ügyességi korcsolyás számokban sem nagyon volt ellenfelünk, mögöttünk a Pitypang és a Fillér azonban fej-fej melleti
csatát vívott az ezüstért.  Ez végül az utolsó számban, a hoki-curlingben dőlt el az előbbiek javára, de eddigre mi már páholyból néztüka
versenyt, az itteni picit gyengébb szereplés már nem veszélyeztette győzelmünket, így újabb aranyéremmel és kupával lettünk gazdagabbak.

Gratulálunk a csapattagoknak! (dőlt betűvel a tavaly is győztes tanulók):

Káposztás Júlia 2.a, Bokor Mira 2.b, Pável Zoé 2.b, Ott Edina 2.c, Polgár Lilla 2.c,
Létay Csongor 4.a,Róbert Bálint 4.a,  Bokor Lili 4.b, Komma László 4.b,
Rényi Luca 5.a,
Tüske Csilla 5.b, Donáth Dorka 6.a, Nagy Olivér 6.a, Sőti Dániel 6.b,
Fazekas Mátyás 8.b, Nagy Kristóf 8.b, Szalai Kristóf 8.b.

Kísérő, felkészítő pedagógusok: Tompa Dávid, Létay Dániel

jeges2011

Sikereink a 2. kerületi vers- és prózamondó versenyen

A tavalyi eredményét megismételve a 2. kerületi vers- és prózamondó versenyen az 5-6. osztályosok közt
próza kategóriában

1. helyezést ért el Fischer Blanka (5.a),
aki ezzel a fővárosi döntőbe is bejutott,
ahol az előkelő 8. helyen végzett.
Felkészítő tanára: Szántóné Csányi Zsuzsa

A 3-4. osztályosok versmondó kategóriájában

2. lett Szeredás Kristóf (4.b)
Felkészítő tanára: Simon Zsuzsa

Gratulálunk valamennyiüknek!

Angol színjátszó fesztivál

A 2. kerületi angol színjátszó fesztiválon ARANY minősítést ért el a 7. a osztály társulata,

melynek tagjai voltak: Kovács Flóra, Koós Dániel, Koós Kristóf, Zsidró Dominik.

Felkészítő tanáraik: Garami Gábor, Szentkúti Judit

  SmileSmileSmile

 

Az egyéni versmondók kategóriájában BRONZ minősítést kapott Horváth Éva (6.b)

Angol tanára: Veresné Daróczy Edit

 

Gratulálunk mindannyiuknak!

Középiskolás röplabda diákolimpia

Gimnazista tanulóink részt vettek a 2. kerületi középiskolás röplabda diákolimpia vegyes kategóriájában, ahol lányok és fiúk együtt játszottak.

Csapatunk az 5  tagú mezőnyben 2. helyzést ért el, gratulálunk!

A csapat tagjai:

12. osztály - Havas Gergely, Nagy Richárd, Vincze Ádám

11. osztály - Fodor Zsófia, Király Anna, Kluka Nikolett, Horváth András

10. osztály - Lukász Laura, Szekér Cecília, Mészáros Máté

7.a - Hotz Erik

Felkészítő tanáruk: Mészáros Imréné

Copyright

Copyright © 2020 Budenz József Általános Iskola és Gimnázium. Minden jog fenntartva.
Weboldalépítés: Glorius Art Studio

OM azonosító: 034802
1021 Budapest, Budenz út 20-22.
Tel: +361-394-3177